Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.
A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.
Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.
Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?
Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 656 oldal
Sorozat: Hollóárnyék trilógia
Előzmény: -
Műfaj: fantasy
Megmondom őszintén, megtévesztett a borító. Annak láttán egy fiatal tiniknek írt kezdőkötetnek könyveltem el, ami ott állt a könyvespolcomon, sokszor meg is néztem, hogy hmm, vajon miért is találtam én ezt egyszer érdekesnek, aztán, amikor időm engedte, így a szünet közben a kezembe vettem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy otthagyjam, de teljesen. Biztos vagyok benne, hogy ha valami belső sugallat nem vitt volna most, még évekig nem olvastam volna el. Igen - ennyit számít egy tetszetős külső. Sajnálom, hogy így lehurrogom, ha csak az első kétszáz oldalból állt volna a történet, még azt mondom, oké, tévedni emberi dolog. NA DE KÖNYÖRGÖM, AKI ELOLVASTA EZT A NYAVALYÁS KÖNYVET, MÉGIS HOGY, HOGY MERT ILYEN BORÍTÓT SZERKESZTENI? A falra mászok tőle. Gyerekes, alapszintű, pár óra alatt megírt tinimaszlagok kifejezőbb megjelenést kapnak. Sajnálom hölgyeim és uraim, bárki is csinálta, a szerkesztéshez ért, de hogy a lényeget kiragadja, na abban csúfos kudarcot vallott. Nem szeretnék spoilerezni, mert végül is értem, hogy mi vehette rá az embereket arra, hogy elfogadják ezt, viszont én az eredeti borítót jobban támogattam volna. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy az első meg a második rész hivatalos magyar borítója ég és föld. Mindenkinek adok egy jó tanácsot, így a kezdetekkor: Anthony Ryan könyvei letehetetlenek, ha egy gusztusosan étkező pávián lenne a borítón, az se tántorítson el benneteket, ugyanis a történet fantasztikus. (Ez nem a magyar borítóhoz való viszonyítás, csak jó tanács. El kell ismernem, szép ez is, de bárcsak ne ehhez a könyvhöz használták volna fel.)
Igazából az elején könnyeket pislogtam ki a szememből fájdalmamban, annyira falra tudtam volna mászni a Verniers-elbeszélés miatt. Drága írónk elfelejtette az alapvető igazságot: az olvasó nem szereti ha lespoilerezik a sztorit, NEKI SINCS JOGA HOZZÁ. Az első ötven oldal alatt még azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Ott volt egy olyan indítás, ami után azt éreztem, hogy már nem is akarom tudni, hogy mi történik, hát úgyis meghal Vaelin. Pedig ez csak az én tévképzetem volt. A történet közben megbarátkoztam ezekben a kis szösszenetekben közölt információmorzsákkal, és a végén óriási boldogsággal töltött el a tudat, hogy így oldotta meg a befejezést. Bár az utolsó egy oldalnak nevezett terület legalább annyi kérdést vetett fel, mint amennyi megválaszolásra került, elégedett vagyok. Nem szoktam olyan könyveket olvasni, aminek az írója férfi, a főszereplője férfi, fantasy és még szerelmi szál is csak minimálisan van benne(még), de nem panaszkodhattam. Ezt a briliáns írói munkának és a kiapadhatatlan fantáziával megáldott történetnek könyvelem el, ami miatt óriási elismerés jár. A történet olyan mélységeket rejt magában, és olyan jelentést hordoz, ami még egy magamfajta csökönyösen a megszokotthoz ragaszkodó embert is térdre kényszerített. Bármennyire hangzik is ez ömlengésnek, mind semmi ahhoz képest, amit érzek. Több, mint két éve nem került olyan könyv a kezembe, vagy talán soha, aminek ne tudtam volna kikövetkeztetni a végét. Ez pont ilyen volt. Nem 650 oldal időhúzás, hosszú tájleírás, meg unalmas párbeszédek, nem. Minden oldal kulcsfontosságú volt a történetet illetően, és annyi, de annyi apró részletből tevődött össze, hogy nem lehetett még a 610. oldalon sem kikövetkeztetni, hogy mi lesz a vége. Bűnösen tökéletes volt az egész, és akár meg is kövezhettek, de a Gyűrűk Ura, Harry Potter, Hobbit, Tűz és Jég Dala, és hasonló ikonikus könyveket úgy seperte le a képzeletbeli asztalról, ahogy még semmi. Ezek a könyvek azok, amik láttán sokan eredeztetik a mai szépirodalom keletkezését. Ajánlom figyelmükbe ezt a művet, már ha mernek váltani. Én is döbbenten ülök hajnali fél háromkor, hogy mégis honnan a fészkes fenéből erednek ezek a gondolataim, és jöhet a lincselés, meg a hurrogás, de tényleg ezt érzem.
A történet végigkíséri a fiú felnőtté cseperedését, mind lelkileg, mind szellemileg és testileg. Mikor megismerjük, tíz éves kisfiú, de ha jól számoltam, elköszönésünk alkalmával már legjobb esetben is huszonhét esztendős, immár igazi férfi, aki nem csak sokat gyilkolt, de végleg bele is fáradt ebbe a mesterségbe. Ó, ha tudnád Vaelin! (Majd rájön a második könyvben.)
Kedvenc karakter: Vaelin, LyrnaMegmondom őszintén, megtévesztett a borító. Annak láttán egy fiatal tiniknek írt kezdőkötetnek könyveltem el, ami ott állt a könyvespolcomon, sokszor meg is néztem, hogy hmm, vajon miért is találtam én ezt egyszer érdekesnek, aztán, amikor időm engedte, így a szünet közben a kezembe vettem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy otthagyjam, de teljesen. Biztos vagyok benne, hogy ha valami belső sugallat nem vitt volna most, még évekig nem olvastam volna el. Igen - ennyit számít egy tetszetős külső. Sajnálom, hogy így lehurrogom, ha csak az első kétszáz oldalból állt volna a történet, még azt mondom, oké, tévedni emberi dolog. NA DE KÖNYÖRGÖM, AKI ELOLVASTA EZT A NYAVALYÁS KÖNYVET, MÉGIS HOGY, HOGY MERT ILYEN BORÍTÓT SZERKESZTENI? A falra mászok tőle. Gyerekes, alapszintű, pár óra alatt megírt tinimaszlagok kifejezőbb megjelenést kapnak. Sajnálom hölgyeim és uraim, bárki is csinálta, a szerkesztéshez ért, de hogy a lényeget kiragadja, na abban csúfos kudarcot vallott. Nem szeretnék spoilerezni, mert végül is értem, hogy mi vehette rá az embereket arra, hogy elfogadják ezt, viszont én az eredeti borítót jobban támogattam volna. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy az első meg a második rész hivatalos magyar borítója ég és föld. Mindenkinek adok egy jó tanácsot, így a kezdetekkor: Anthony Ryan könyvei letehetetlenek, ha egy gusztusosan étkező pávián lenne a borítón, az se tántorítson el benneteket, ugyanis a történet fantasztikus. (Ez nem a magyar borítóhoz való viszonyítás, csak jó tanács. El kell ismernem, szép ez is, de bárcsak ne ehhez a könyvhöz használták volna fel.)
Igazából az elején könnyeket pislogtam ki a szememből fájdalmamban, annyira falra tudtam volna mászni a Verniers-elbeszélés miatt. Drága írónk elfelejtette az alapvető igazságot: az olvasó nem szereti ha lespoilerezik a sztorit, NEKI SINCS JOGA HOZZÁ. Az első ötven oldal alatt még azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Ott volt egy olyan indítás, ami után azt éreztem, hogy már nem is akarom tudni, hogy mi történik, hát úgyis meghal Vaelin. Pedig ez csak az én tévképzetem volt. A történet közben megbarátkoztam ezekben a kis szösszenetekben közölt információmorzsákkal, és a végén óriási boldogsággal töltött el a tudat, hogy így oldotta meg a befejezést. Bár az utolsó egy oldalnak nevezett terület legalább annyi kérdést vetett fel, mint amennyi megválaszolásra került, elégedett vagyok. Nem szoktam olyan könyveket olvasni, aminek az írója férfi, a főszereplője férfi, fantasy és még szerelmi szál is csak minimálisan van benne(még), de nem panaszkodhattam. Ezt a briliáns írói munkának és a kiapadhatatlan fantáziával megáldott történetnek könyvelem el, ami miatt óriási elismerés jár. A történet olyan mélységeket rejt magában, és olyan jelentést hordoz, ami még egy magamfajta csökönyösen a megszokotthoz ragaszkodó embert is térdre kényszerített. Bármennyire hangzik is ez ömlengésnek, mind semmi ahhoz képest, amit érzek. Több, mint két éve nem került olyan könyv a kezembe, vagy talán soha, aminek ne tudtam volna kikövetkeztetni a végét. Ez pont ilyen volt. Nem 650 oldal időhúzás, hosszú tájleírás, meg unalmas párbeszédek, nem. Minden oldal kulcsfontosságú volt a történetet illetően, és annyi, de annyi apró részletből tevődött össze, hogy nem lehetett még a 610. oldalon sem kikövetkeztetni, hogy mi lesz a vége. Bűnösen tökéletes volt az egész, és akár meg is kövezhettek, de a Gyűrűk Ura, Harry Potter, Hobbit, Tűz és Jég Dala, és hasonló ikonikus könyveket úgy seperte le a képzeletbeli asztalról, ahogy még semmi. Ezek a könyvek azok, amik láttán sokan eredeztetik a mai szépirodalom keletkezését. Ajánlom figyelmükbe ezt a művet, már ha mernek váltani. Én is döbbenten ülök hajnali fél háromkor, hogy mégis honnan a fészkes fenéből erednek ezek a gondolataim, és jöhet a lincselés, meg a hurrogás, de tényleg ezt érzem.
Most pedig ismertetném pár sorban, hogy miről is szól ez a mű: Vaelin Al Sorna apja erőteljes unszolásának hatására csatlakozik a Hatodik Rend testvérei közé, ahol különféle emberpróbáló feladatoknak néz elébe: folyamatos, napi ostorozások, kemény küzdelmek, napok egyedül télen a vadonban, gyilkosság, íjászat, küzdelem egy mesterrel úgy, hogy ő kényelmesen ül a nyeregben, ők meg a földön botladoznak, és hasonló finomságok. Mindezt miért? Az Egyesült Királyság területén ha(é)t Rend van, amelyek mind különböző feladatokat látnak el, kezdve a gyógyítástól az elmélkedésig mindent. A Hatodik Rend testvérei harcosok, akik a Hit védelmére esküdtek fel, függetlenek a király személyétől, de gyakorta támogatják őt. A Hit maga a vallások fölött álló tanítás, ami ha jól vettem ki, nem áll másból, mint a halál utáni igazságos megkülönböztetésből, és a Hitre való megtérítés eléréséből, kiegészülve alapvető társadalmi normákkal. A vallás valamikor évszázadokkal ezelőtt alakult ki, hogy mégis milyen módon, arról győződjetek meg ti, nem tisztem elrontani az olvasásélményt. Tehát adottak nekünk ezek a körülmények, meg egy fiatal, alig tíz éves fiú, aki megkezdi tanulmányait. Senki nem titkolja, itt harcosokat nevelnek, gyilkosokat, a katonáknál tízszer jobb, eszes gyilkológépeket, akik ha elég jók, és nem buknak el a próbákon, még megbecsült testvérekké is válhatnak. Micsoda kegy, emberek, annyi kedvetek lenne idejönni, mint az Éhezők Viadalán részt venni, ugye? Gondoltam. Vaelin itt él társaival hosszú éveken keresztül, majd az utolsó próbáján történt incidense kapcsán sajnálatos módon kapcsolatba kerül a királlyal, aki innentől bábunak használja őt, már amikor Vaelin épp hagyja. Közben előtör rejtett képessége, ahogy azt a könyv címe is mutatja, és sok kaland során az életét menti meg. Úgy vélem. ennek még nagy szerepe lesz, ahogy a Várakozónak is. A csávó egy olyan lény, aki a túlvilágról előszeretettel köszönget Vaelinnek, mielőtt az megöli az ellenfeleit, és figyelmezteti, hogy úgyis meg fog halni, keservesen, és figyelmezteti, hogy a vallása is egy hazugság. Szimpatikus fickó, nem?
A történet végigkíséri a fiú felnőtté cseperedését, mind lelkileg, mind szellemileg és testileg. Mikor megismerjük, tíz éves kisfiú, de ha jól számoltam, elköszönésünk alkalmával már legjobb esetben is huszonhét esztendős, immár igazi férfi, aki nem csak sokat gyilkolt, de végleg bele is fáradt ebbe a mesterségbe. Ó, ha tudnád Vaelin! (Majd rájön a második könyvben.)
Legrosszabb karakter: Sherin
Legjobb a könyvben: a csatája a Pajzzsal, de emellett az összes csatajelenet mind
Legrosszabb a könyvben: a hajók megérkezése előtti egy hónap, főleg a szóváltás Caenissel, és annak oka is
Borító: 5/1 - de az angol borítót szeretem
Cím: 5/3 - magyarul annyira közönségesen hangzik
Az egész: 5/5* - mert nem átlagot vonok:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése