J. Lynn: Wait for you - Várok rád

Borító és fülszöveg: 

A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni… 

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 496 oldal

Sorozat: Várok rád

Előzmény: -

Műfaj: romantikus, NA

Avery egy olyan lány, aki nem fél az élettől, de a figyelemtől annál inkább rosszul van. Régebbi rossz döntései, és tragikus sorsa miatt a fél országot átszelte, és elment egy kis főiskolára, hogy egy lélek se ismerhessen rá. Minden jól megy, beköltözik az albérletbe, összebarátkozik egy csoporttársával, időben elindul az órájára, de akkor minden kezd elromlani, ugyanis a dugó miatt rögtön az első csillagászat órájáról elkésik, de ha ez még nem lenne elég, közben egy irtó dögös srácba botlik, akinek hihetetlen kék szeme van, és bármilyen sablonos is, összefonódik a történetük. Ahogy alakul Avery ottani élete, rájön arra, hogy a múltat mégsem olyan egyszerű elengedni, főleg, ha a múlt sem akarja elereszteni.

Az elején voltak fenntartásaim, nem tudom mennyire tudjátok, de nekem Jennifer Armentrout sosem volt a kedvenc íróm, a Luxen-sorozat meglehetősen nagy ellenszenvet váltott ki belőlem, ahogy a kiegészítőkötet sem lett a szívem csücske. Röviden: nem vártam sokat a könyvtől. Ezzel szemben szuper volt. Igazán meglepett, de az elején sokat nevettem rajta, és a második harmadtól kezdve pedig a leírások is annyira passzoltak, hogy a mély érzelmek is teljesen átjöttek, annak ellenére, hogy hasonló tragédiában soha nem volt részem. Maximálisan elégedett voltam tehát a legtöbb dologgal. A szereplők sokszor szerethetők és aranyosak voltak, és az elvárt hatást hozzák ki az olvasóból. Cameron pontosan az a pasi, akire Averynek szüksége van, és ez fordítva is igaz. Nagyon jó páros voltak ők ketten, és külön piros pont azért, hogy a mellékszereplők is rendelkeztek történettel.

Vicces volt, szerettem, és várom a többi szereplő kötetét.

Mindenkinek ajánlom, aki egy jó kis történetre vágyik, ami kikapcsolja, de közben mégis érzelmeket kelt benne. Nagyon olvastatja magát, és a vége külön tetszett, hogy nem a boldogan-éltek-amíg-meg-nem epilógust kaptuk.

Kedvenc karakter: Cameron Hamilton

Legrosszabb karakter(ek): egyértelműen a Avery szülei

Legjobb a könyvben:

Legrosszabb a könyvben:

Borító: 5/4

Cím: 5/5

Az egész: 5/5*

A kedvenc idézeteim:

"Brittany könyökkel oldalba bökte Jacobot, majd halkabban folytatta: – Nem Cameron Hamilton volt az?

Leesett az állam. – Ő volt!

Brittany diadalmasan megrántotta a vállát. – Te Cameron Hamiltonnal ütköztél!

Jacob már nem mosolyogott, inkább őszinte döbbenettel az arcán nézett rám.

– Most annyira kimondhatatlanul utállak! Odaadnám a bal herémet, ha én is összeütközhetnék Cameron Hamiltonnal!"

"– Figyu! Akarod tudni, mit jelent igazából a süti?

– Nem! Jézusom, dehogy!"

"– Szia! Te vagy… a teknőcös srác.

Egy pillanatig látszott rajta, hogy nem érti, mit akarok ezzel mondani.

– Teknőcös srác? Ja, igen! – felnevetett, és a szeme körül ezernyi ránc jelent meg. – Láttál Raffaellóval, ugye?

Bólintottam. – És azt hiszem, hogy Señor Köcsögnek szólítottad magad.

Újabb hahotázás kíséretében csatlakozott hozzám a lépcsőn. "

"– Biztos vagy benne, hogy tudod használni ezt az izét? – kérdeztem, és meredten néztem a csillagászati távcsövet. Cam csodálkozó pillantást vetett rám a válla fölött.

– Miért? Te nem?

– Nem.

– Mit csináltál azon az előadáson, amikor Drage erről és a képalkotó eszközökről beszélt? Karba fontam a kezeimet.

– Arra mindenesetre emlékszem, hogy te a Kacsabirodalom szereplőit rajzolgattad.

Felnevetett, majd visszafordult a távcső felé, és állíthatni kezdett rajta mindenféle gombot, tekerentyűt, meg olyan dolgokat, amelyeknek a szerepéről gőzöm sem volt."

"– És hogyan lehet valakit őszintén és komolyan megismerni?

Brit a kezébe temette az arcát, és a fejét ingatta. – Basszus, Cam azért nem egy sorozatgyilkos!

– Azt tudtad, hogy Ted Bundyt is mindenki kedves, aranyos pasinak tartotta az elején? És mi lett belőle? Egy pszichopata gyilkos.

Jacob csak nézett rám a száját tátva. – Cam nem Ted Bundy!"

"– Ölelés – mondta, és a szemében a csillogás mintha erősödött volna. – Ha egyszer már összeölelkeztünk, és ezzel megpecsételtük az ígéretet, nem lehet többé visszavonni.

– Jézusom, ezt komolyan mondod?

– Halálosan."

Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknek

Borító és fülszöveg: Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy baarátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…

Kiadó: Móra (LOL szekció)

Kiadás éve: 2014

Terjedelem: 232 oldal

Sorozat: -

Előzmény: -

Műfaj: YA

Annyi jó véleményt olvastam már erről a könyvről, bár ettől függetlenül is el akartam olvasni. Most végre jutott rá időm, hát vágjunk bele:

Avery Shaw nem más, mint egy 16 éves lány, aki születése óta ismeri, és szereti Aiden Kennedyt. Legjobb barátok, az édesanyjaik már a terhestornán is lehányták egymást, onnantól pedig elválaszthatatlanokká váltak. (Ez annyira eredeti ötlet volt, imádtam.)

Éppen készülnek a szilveszterre, mikor Aiden felrobbant egy óriási bombát, miszerint távolságot akar tartani Avery-től, és a saját életét élni. Ekkor Avery összeomlik. Nagyon. Fontos lenne ismertetni talán, hogy a lány pánikbeteg, hajlamos a depresszióra, és elég nehezen tud hazudni, Aiden mégis magára hagyja. (Pedig láthatóan szenved.)

Amikor a lányt elkezdi kutatni az anyja, zokogva befut az első ajtón, amit talál, egyenesen a fürdőszobába jut, ahol Aiden bátyja, Grayson éppen zuhanyzik. Mikor az anyukája felér az emeletre, pánikolva befut még Grayson mellé is, a kádba, akinek vállán, miután édesanyja elmegy, kisírja magát.

Innentől Grayson-ban valami ösztön felébred, mely miatt meg akarja védeni, és segíteni Averyt.

Véleményem szerint egyedi, és meglehetősen jó ötlettel indul a könyv. Az első 80 oldal maga volt a tökély, bár utána sem raktam le, de akkor már idegesített kicsit Avery szellemi vaksága.

Az írásmód kellemesen magával ragadott, a viccek pedig mindig jókor jöttek, és tényleg jók voltak, amit külön bírtam.

A karakterek át voltak gondolva, Avery különcségét pedig külön imádtam. A lány igazán egyedi lett, és jártas is volt bizonyos betegségekben, amelyek újabban kezdenek elhatalmasodni társadalmunkon. Külön piros pont azért, mert Avery nem csak egy stréber és félénk lány lett. A karakterek fejlődése a helyén volt, egyedül talán Grayson alakja lett számomra hiteltelen.

A mellékszereplők tipikus komolytalan tinik voltak, de ugyancsak produkáltak egyedi személyiségjegyeket. Azt gondolom, hogy ilyen egy jól megírt YA könyv.

És most a negatív oldal:

Avery betegségei kicsit kezdetlegesnek tűntek számomra. Egy igazi pánikbeteg nem így viselkedik. Sokkal rosszabb, és elviselhetetlenebb az élete annál, mint amit a könyv során a lány átél. Emiatt inkább csak szégyenlősnek tűnt számomra, mint betegnek. A depressziója pedig zavart, ugyanis senki nem akart rajta segíteni. Ha Grayson igazából az az alfahím lett volna, mint akinek beállították, szerintem képes lett volna elolvasni két oldalt erről a betegségről, és a lehetséges megoldásokról, de ő még mérges is lett Averyre, nem segítette.

Na igen, Grayson. Nagyon édesen volt megfogalmazva az egész része a könyvben, de nekem senki ne akarja beadni, hogy a valóságban is így viselkedik egy 18 éves sportoló. A kezdetekkor még igen, pontos az az elvárható viselkedés, de a hősszerelmes szerep kicsit el lett túlozva, emiatt hiteltelenné vált számomra.

Mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy aranyos szerelmi történetet olvasni, vagy végre találni egy könyvet, ahol a fiú hamarabb szeret bele a lányba. Olvastatja magát a történet, és pár órára tökéletesen ki tud kapcsolni.

Kedvenc karakter: Pam, Chloe

Legrosszabb karakter: Aiden

Legjobb a könyvben: a fürdős jelenet

Legrosszabb a könyvben: a múzeumos jelenet

Borító: 5/3

Cím: 5/4

Az egész: 5/5

Darynda Jones: Első/Második sírhant

Borító és fülszöveg:  Charley Davidson nyomozónő már 5 évesen beszélt a halottakkal. Sőt, az is megesett, hogy a halottak kértek tőle egy-egy apró szívességet, mint például igazságszolgáltatást a gyilkosaiknak. Charley azonban nagy árat fizet a képességéért, álmában ugyanis egy titokzatos idegen akarja megkaparintani magának a testét.. 

Szexi és fordulatos, humoros és kemény, paranormális-romantikus detektívregény, J.R. Ward, a Megsebzett szerető sorozat írónőjének ajánlásával, Kresley Cole és Sherrilyn Kenyon rajongóinak.

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 424 oldal
Sorozat: Charley Davidson
Előzmény: -

Műfaj: fantasy

  Borító és fülszöveg: 

Charley Davidson, a halál szexi angyala visszatér, hogy újabb fergeteges kalandjaival és sziporkázó poénjaival mindenkit levegyen a lábáról! Vajon sikerül megfejtenie a titokzatos körülmények között eltűnt Mimi rejtélyét? Beteljesedik forró szerelme a Sátán szívdöglesztő fiával? Na és mi történik a mennyország kapuját ostromló démonokkal? A tavalyi év legszellemesebb paranormális románcának második részét a humor és az érzékiség szerelmesei egyaránt imádni fogják! 

„Sziporkázóan humoros és forró” (Kresley Cole)

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 424 oldal
Sorozat: Charley Davidson
Előzmény: Első sírhant

Műfaj: fantasy

Egy könyvet olvastam csak eközött a két mű között, tehát eléggé egybefolyt a cselekmény, jellemfejlődés, meg hasonlók, így a véleményemet is egyben írom meg. (Ezért jó kivárni a sorozat következő részeit, hi-hi.)
Először meglepődtem, mert tényleg azt hittem, hogy Anita Blake-szerű lesz, mindenki ahhoz hasonlította.

Szerintem köze nem volt a két dolognak egymáshoz, ezt külön kiemelném. Voltak hasonlóságok, amik az ilyen urban fantasy és krimi témájú könyvekben természetes sablonok, de engem nem nyertek meg. (A lány nagy melle lehet, hogy tényleg koppintás volt, de hát istenem..)

Elnézést, ha valakit megbántottam ezzel, de sokáig az Anita Blake sorozat volt a kedvencem, mindaddig, ameddig át nem ment Szürkébe a dolog, és kissé érzékenyen érint a téma, tudjátok, soha be nem gyógyuló seb, hogy a kedvenc női karakteremből egy rossz ribancot kreált Hamilton.

Vissza Charley-hoz: A történet és az ugyancsak förtelmesen megfogalmazott és béna fülszövegek elárulják, hogy a lány nem más, mint egy 27 éves magánnyomozó, aki mellékállásban még a Halál Angyala is és előszeretettel poénkodik közönséges dolgokkal. A kezdetek kezdete óta látja a halottakat, és már a születésénél is ott volt a szerelme. (Hát nem romantikus? Én a születésemkor lekakiltam a mérleget.) Előző este megverte egy féltékeny férj, és még alig tért magához, amikor halott ügyvédek szellemei kezdik el zaklatni, és el kell kutyagolnia a tett helyszínére.

Ahogy haladunk a cselekménnyel, a lány felderíti az ügyet, sőt a saját kis éjszakai látogatójának témájában is dűlőre jutnak. Reyes A. Farrow ugyanis csak azért a lány szerelmévé lett, mert 30 éjszakán át álmában közösültek. 

A második rész cselekménye is hasonlóan zajlik: megkapja a lány az ügyet, zsákutcába jutnak, aztán megoldják az egészet. Közben legalább nyolc alkalommal akarják megölni, és persze a saját apja is ráküldi az ellenségeit. A háttérben Charleyt emészti Reyes helyzete, és megint csak idegesítik egymást, alig töltenek együtt két órát, de ez már elég egy komoly kapcsolathoz.

Charley karaktere számomra egyszerre volt kedves, és ellenszenves. A lányt láthatóan egy "tökös" hősnőnek szerette volna eladni Darynda, és részben ez zavart az egészben. Annyira ki voltak hangsúlyozva ezek a tulajdonságai, hogy szinte komikus hatást keltettek bennem, Ahogy pedig a pénzhez viszonyult, attól kifejezetten a falra tudtam volna mászni. Ha a két könyv alatt húsz alkalommal nem poénkodott a pénzzel, akkor egyszer sem. Cookie-t is szinte rabszolgasorban tartotta a könyvek alatt, és mindent észrevettem, csak az egymás iránt érzett szeretetük mély nyomait nem.

Reyes. Gyerekek, az a pasi annyira jól néz ki, mint valami modell, tényleg ördögi a vonzereje, ó, hogy agya is van? Nem tudtam. De komolyan. Alig beszéltek, mindig csak a szex körül járt az agyuk, aztán a srác hirtelen benyögi, hogy ő élete értelme. Ahogy pedig Charley viszonyult a döntéséhez a második rész végén, az felhergelt. Reyes külön kéri, hogy ne avatkozzon a dolgokba, erre mit csinál a lány? Megmenti, és megbéklyózza. Ahogy Reyes visszavágott, az tetszett, ezt bírtam benne.

Az írásmóddal külön voltak gondjaim.

Megvan bennetek az az igény, hogy egy olyan könyvet vegyetek a kezetekbe, amiben jobb kifejezés híján úgy érzitek, hogy szilárd talajon áll a lábatok? Én az ilyen könyvekért vagyok oda. Amikor tökéletesen ki van dolgozva a világ, a tettek kiszámíthatatlanok, de érthetőek, és kicsit, ha másba nem, hát az ötletbe beleszerettek. Nekem ezt Jones nem tudta megadni, a legkevésbé sem. Az egész könyv tele volt fölösleges töltelékrészekkel. Példának okáért a második részben Cookie elvágta az ujját az autóban. Annak mi értelme volt? Vagy ki hallott már arról, hogy valakik betörnek a lányhoz hajnalban, ő meg kisétál HUSIKA feliratú bugyiban, és OKOSTOJÁS-os pólóban, halál nyugodtan kávét főz, és utána elbeszélget velük, majd útjára engedi őket? (Ők meg nem lövik le, nem fenyegetik meg, nem tépik le a fülét, semmi.) Ahogy a reggeli fenyegetőlevél oka sem tiszta számomra, a Jehova tanúi, vagy a szomszéd néni, aki folyton szólongatta. A sokadik komoly gondom az volt, hogy a lány nem hazudott, az igazságot csak úgy kifecsegte, és sokszor észre sem vette. Ha én lennék a Halál Angyala, még véletlenül sem így viselkednék.

Sok volt benne az érthetetlen és fölösleges vicc, bár néha tényleg feldobta a könyveket.

Ajánlom azoknak, akik egy kis pihenésre vágynak, és egy olyan haláli nyomozóra (Garrett), akinek jó a humora, emellett egy igaza álompasi, és még hősködni is mer. Maga a sztori kellemes, és sokaknak kedvenc könyve is lett, tehát megint csak én vesztem el ennyire a részletekben, és habkönnyű olvasmánynak jó. Bár engem a függővég nem zavar, ha valakinek ez gondot okoz, ne kezdjen neki a következő rész megjelenéséig a sorozatnak.

Kedvenc karakter: Garrett Swopes
Legrosszabb karakter: -
Legjobb a könyvben: a jó viccek
Legrosszabb a könyvben: a pincés jelenet
Borító: 5/3
Cím: 5/2
Az egész: 5/4.5

Sabrina Jeffries: Egy hölgy sosem enged

Borító és fülszöveg: 

Lady Celia Sharpe mindig is óvatos volt a házasság kérdését illetően, de most a jövője múlik rajta. Két hónapja van arra, hogy férjet találjon magának, és teljesítse nagyanyja kérését. Három gazdag, magas rangú agglegényt mutatnak be neki, akik közül az egyik biztosan elnyeri a tetszését. Ugyanakkor felbéreli Jackson Pintert, hogy nyomozzon a három választottja után, de Jacksont annyira megbabonázza Celia, hogy a legutolsó dolog, amit szeretne, hogy segítségére legyen férjet találni…

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 336 oldal
Sorozat: Hallstead Hall bajkeverői
Előzmény: A lord titka, Ördögi csábító, Felejthetetlen csók, A csábítás tétje

Műfaj: történelmi romantikus

Megítélésem szerint a fülszöveg kissé bugyuta, unalmas, és nem sarkallja az embert az olvasására, de ez megbocsátható bűn, ha valakinek van mersze mégis kinyitni. Nem tudom, más hogy viszonyul a sorozathoz, de én belecsaptam a közepébe, és ezzel a résszel kezdtem, tehát nincs viszonyítási alapom.

Celia egy huszonnégy éves hajadon lány, aki imádja a lövészetét, a testvéreit, de más kiemelkedő tulajdonsága nem nagyon van. Az izgalomfaktor, ami beindítja a könyvet, nem más, mint a tény, hogy három udvarlója is akad, és közülük férjet kell választania magának, különben lemondhat az örökségéről. Már régebben kiderült viszont, hogy a szüleik halála nem is volt öngyilkossággal összekötött gyilkosság, és ez ügyben Jackson Pinters nyomozó urat kérik fel a halálesetet övező rejtély felkutatására. Celia időközben aggodalmaskodni kezd, mert egyik férfit sem szereti, így külön megkéri Jacksont, hogy nyomozzon kicsit az udvarlók után. Persze, innen indul a jól ismert klisé: egymásba szeretnek, miközben Celia ellenségeket is szerez magának.

Nem tudom mennyire volt érezhető eddig, de nem tudtam rajongani ezért a könyvért. A szereplők nekem túlságosan átlagosak voltak, amit az írónő jól árnyalt jellemmel, és egy-két botrányos vagy épp nem szokványos tulajdonsággal akart feljavítani. Nincs összehasonlítási alapom, de a jellemábrázolása nem nyerte el minden esetben a tetszésemet. A mellékszereplők egy része is pletykás volt, és a nagyra nőtt férfiak sem szóltak a nagymamának, hogy elvetette a sulykot. Az egyetlen bátor ember Jackson volt, de ő is végtelenül pesszimistán állt hozzá mindenhez, majdnem eltemette Celiát is, mikor semmi baja nem esett.

Tipikusnak nevezhető 19. századi környezetben játszódott a környezet, a leírások is annyira középszerűek voltak, minden humor nélkül, bár kedvelhető stílusban.

Jackson jellemét kedveltem, fájdalmasan hihető volt, hogy adott egy férfi, aki a gyermekkori sérelmei miatt képtelen megbecsülni magát, és a saját értékét, a külvilág pozitív visszajelzését pedig csak hibának, és pillanatnyi felindultságnak titulálja.

Néha még fantasy elemeket is véltem felfedezni a történetben: soha senki nem tudott egy millimétert sem téveszteni, miközben pisztollyal lőtt, és az egész történet alatt nem esett le nekik De Basco furcsa külseje. (Biztosan vakok, de a kezük sosem remeg, jó, értem.)

Nem tudom nem összehasonlítani rögtön Julia Quinn írásaival, aki szerintem a műfaj koronázatlan királynője, és be kell ismernem, ha ez a nő egy villanykörte, Julia hozzá képest maga a Nap. Ezzel nem azt mondom, hogy ha valakinek vannak ötletei, ne írja meg őket, de ne kövessétek el azt a hibát, amit én tettem: óriási elvárásokat támasztottam a könyvvel szemben. Fogjátok fel úgy, mint egy kellemes, egyszeri olvasmányt szerelemről, nyomozásról, és a 19. századi Anglia novemberi vidékéről. 

Kedvenc karakter: Jackson Pinter
Legrosszabb karakter: - 
Legjobb a könyvben, ez a jelenet: 

"Amint a komorna előkerült, megjegyezte: 

– Hát nem gyönyörű napra ébredtünk, Gillie? 

A lány kissé zavartnak tűnt, mivel előző nap úgy hagyta magára az úrnőjét, hogy az kisírta a szemét. 

– Valóban, kisasszony."

Legrosszabb a könyvben: A szereplők bizonytalansága, és a kommunikációhiány

Borító: 5/4

Cím: 5/2

Az egész: 5/4.5

Kiera Cass: The Heir - A koronahercegnő

Borító és fülszöveg:

35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.

Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.

Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.

Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.

HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE? 

Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 372 oldal

Sorozat: Párválasztó

Előzmény: a trilógia

Műfaj: romantikus disztópia

Hol is kezdjem? Nagyon készültem arra, hogy elolvassam ezt a könyvet. Az egyik legelső bejegyzésem is erről szólt, és ott bénán nekiálltam lefordítani nektek a fülszöveget. Nekem ez a sorozat nem csak négy rövid könyvet jelent. Szinte szertartásként kezelem azokat az időszakokat, amikor a könyvek a kezembe kerülnek. Kövezzetek meg, de nekem többet jelent ez a sorozat, mint a Harry Potter, Gyűrűk Ura és a Tűz és Jég dala sorozatok egyben. Miért? Talán, mert végtelenül romantikus vagyok, tényleg nem tudom. Ezzel szemben, tudom, hogy vannak hibái, és nem tökéletes, de mélységesen rosszul esik, ha valaki szidja, olyan belemerülni ebbe a világba, mintha hazaérnék. Borzalmasan elfogult vagyok, és ez annyira jó érzés, mivel a sok kritikus megszólalásomat komolyan szoktam gondolni, és mindig beárnyékolják az olvasásélményem. De, és itt a hangsúly: Kiera tett valamit, ami miatt ezekre a hibákra mind csak legyintek, és rávágom, hogy kit érdekel. Azt hiszem ennyi kezdetnek elég is lesz.

A történet szerint húsz év telt el az előző három kötet óta, és most Eadlyn hercegnő keresi élete párját, 35 fiú/férfi között. Egyik megnevezést sem érzem tökéletesnek, hiszen sokuk alig tizennyolc-húsz éves, és néha elég gyerekesen viselkednek. Na, Eadlyn sem jobb. Annyira mérhetetlenül cinikus, hogy az már fáj, elzárkózik mindenki elől, és az EQ-ja szerintem kevesebb, mint amennyivel egy kavics rendelkezik. Az ikertestvére is egy sunyi kisfiú, aki komolyan beetet mindenkit azzal, hogy ott lesz a drága testvérének, aztán meg mégsem. Mondhatnám, hogy az önző mivolta miatt teljesen mérges vagyok rá, de annyira megrendezett volt az egész, hogy nem tudtam értékelni. Az az érzésem volt olvasás közben, mintha a történet elején és végén szereplő fiú két különböző személyiség lenne. Az elején sem tűntek mintacsaládnak, de a végén már határozottan az az érzésem támadt, hogy valami olcsó dél-amerikai szappanoperába keveredtem. Húha, mik történtek, gyerekek. (Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzetek bennünket holnap is, 17 óra 37 perckor.)

America, Maxon, May, Lucy, Marlee, mindenki megváltozott. Mondhatnánk, hogy felnőttek, de szerintem Kiera borzalmasan elbaltázta mindegyikőjüket. Mind, de mind egy-egy sémát testesítettek meg, nem azokat a szereplőket, akikkel eddig megismerkedhettünk. America, mint megértő anya, aki soha nem veszekszik a férjével? Én meg Hófehérke vagyok, és üvegkoporsóban üdülök, na persze.

Kiera, sőt, a legtöbb író politikai leírásait borzalmasan gyűlölöm. Nem mintha nem lennének  helytállóak, jól átgondoltak, vagy ilyesmi, de mivel elég nagy zsenik, nem tudok rájönni arra, hogy ebből mégis milyen módon mászhatnak ki, és ez sokszor felzaklat. Persze csak akkor, ha tényleg érdekel a történet. Eadlyn könyvével az a bajom, hogy őt még csak nem is egy empatikus, és mindenre hajló nőként jeleníti meg, aki majd bármit megtesz az ország boldogságáért, hanem mint egy kislányt, aki egy tölcsérbe került bele, és mindjárt elmerül a víz alatt, végleg vége, de előtte még mindenkit érzelmileg kihasznál, zsarol, hátha felhúzzák.

Most a karaktereket sem tudtam annyira megkedvelni, bár azt gondolom, hogy a váltott nézőpont miatt lehet. Itt nem arról van szó, hogy Maxon-válaszd-Americát, hanem Eadlyn-nőj-már-fel.

Most mindenki azt gondolja, hogy rossz véleményem van a könyvről, és ez egy nagy nulla, ha még én is csak ilyeneket tudok róla mondani, pedig ez nem igaz.

Zseniális volt. Új karaktereket teremtett, akiknek olyan nyilvánvaló hibákkal ruházott fel, amikből csodálatos jellemfejlődéseket lehet elérni. Ha valakinek nem esett volna le még eddig, Kiera egy mocskos kis én-nevetek-utoljára-és-pokolra-juttatom-a-kedvenced író, és ezt nagyon becsülöm benne. Képzeljétek el, mi lenne, ha a lány azonnal elhinné, hogy teljesen komolyan kell vennie a Párválasztót, és nem küldene el senkit. Milyen szerelmi harminchatszögünk lenne? Ha az ember szabályosan le akar rajzolni egy harminchatszöget, már az is marha nagy meló, képzeljétek el ezt levezetve. Követhetetlen lenne!

Eadlyn fel fog nőni királynői feladatához, vagy Kiera le fog vezetni valami bravúros menekülőútvonalat, amelynek során a lány rájön hibáira, blabla, és minden szép. Bármi lesz is vele, azt jól átsütve, körettel együtt fogja tálalni az írónő, és még ha egy nagy adag steaket kapunk is vegetáriánus létünkre, elégedettek leszünk majd. Kiera ilyen, szokd meg, vagy ne olvasd.

A történet szempontjából igen lényegesnek találom, hogy az előző generációs szereplők jellemét azért egyszerűsítette le ennyire, és tette parkolópályára az életüket, mert így volt ez rendjén. Most gondoljatok bele, ismeritek ti a szüleitek ismerkedésének minden aspektusát? Kötve hiszem. Ugyancsak akkor mi lenne a történettel, ha az előző nemzedék még mindig annyira lenyűgöző lenne? Nem Eadlyné lenne a főszerep, mert senkit nem érdekelne a sorsa. A fiúk jelleme is azért egyszerűbb sokszor, hibákkal együtt, hogy legyen hova fejlődni, és fennálljon a lehetősége annak, hogy bármilyen őrült csavar folytán valaki karjai között köthessen ki a hercegnő.

Ez nem az eredeti történet, annak éppen az ellentéte, itt az érzések sem olyan mélyek, és sokkal több dolog múlik a kiválasztón, mint a kiválasztotton. Mert hát ha America történetét nem turbózza fel az Aspen-vonulattal, érdekes lett volna vajon? Feleannyira sem. Eadlyn a fejét használja, és a szívét csak kevésbé, ami tetszett, a helyében hasonlóan cselekednék, ellenben, amikor a szívét mégsem tudja elnyomni, az katasztrófákhoz vezet. Tanulékony, de a nagy kérdés itt az, lesz-e elég ideje mindenre rájönni?

Ahren-ről még szeretnék szót ejteni. A végén az a találat amit bevitt, durva volt. Annak ellenére, hogy igaza volt, nem hinném, hogy egy jó ikertestvér hasonló helyzetben így reagált volna. Ha velem valaki ezt közölné, már dacból sem lennék hajlandó megfontolni az érveit, nemhogy a másik helyzetét átértékelni. A szánalmas indokok, amik mögé elbújt, bennem csak erősítette azt az érzést, hogy gyáva. Ha Eadlyn a racionális pólus, akkor Ahren teljesen az ellentéte. A hercegnő az esze miatt gyenge, Ahren a szíve miatt. Érdekes sarkításnak találom.

A másik két testvér édes volt, és megkedveltem őket, ahogy igazából az egész történetet. A fiúk közül pedig természetesen van titkos favoritom, de tudom, hogy esélytelen a kapcsolatuk.

Töretlenül hiszek Kierában, és abban, hogy a most felvázolt pocsék helyzetet annyira jól fogja megoldani, mint a Párválasztó-trilógiában.

Kedvenc karakter: Eikko, Henri, Kile

Legrosszabb karakter: Barkus, Ahren

Legjobb&legrosszabb a könyvben: majd az utolsó rész után kitalálom, még várok

Borító: 5/5*

Cím: 5/5* - az angol

Az egész: 5/5*

Könyves álompasik - Top 5

Sziasztok! Arra gondoltam, hogy megmutatom nektek, hogy nekem kik a kedvenc könyves álompasijaim. A listát a teljesség igénye nélkül írom, és valószínűleg a legtöbb felkerült emberke a fejetekben meg sem fordulna egy ilyen listán, én mégis őket szeretem a legjobban.

Egy csomó spoiler csúszott be a rövid ismertetőimbe, előre szólok.

Szóval, kezdjük is el:

5.: Sam Henry: A srác, aki tipikus legjobb barát, de valahogy mégis több. Sokszor megfigyeltem már, az egyedi karakter ritka, mint a fehér holló. Amivel semmi bajom, mert a klisék kombinálásából és fejlesztéséből Sam Henryk születnek, hogy Jordan szavait idézzem: Fincsi, mint egy csirkeszárny. A fiú egy nagyon tehetséges left side linebacker (itt a kritikám, amiben véleményeztem a könyvet), aki a kezdetekkor még quarterback volt, de Jordan javára lemondott erről a posztról. Hát mi ez, ha nem szerelem! (Persze a sebességét kár lett volna nem kihasználni, de azért na. Ha valaki annyira odavan az amerikai fociért, mint szerény személyem, hát biztos, hogy ez a srác az álma.) A srác édes, és nem akarja kisajátítani Jordant, még el is engedi, hadd legyen boldog, akár nélküle is! Még mindig nem érdekel titeket? Akkor a linken elérhettek pár vicces idézetet is. /Miranda Kenneally: Kivédhetetlen szerelem/

4.: Ethan Sullivan: Gyerekek, megvan fejben az a szexi tanárbácsi típus, aki az életben nem került közel hozzátok, volt barátnője, de csorgattátok utána a nyálatokat, és ingerültebbek lettek a közelében a visszatarthatatlan hormonok hatására? Bármi is a válasz, ajánlom figyelmetekbe Ethan Sullivan-t, a Cadogan ház mesterét, aki pontosan ezt a reakciót váltja ki az emberek igen nagy részéből. Erős, pokolian okos, és amint megismered, letámadnád. Kitart az emberei mellett, és haláláig (upsz, spoiler, nem spoiler, túl sok spoiler*) védelmezi Meritet. Igen, erőszakos, de elismeri, hogy az erős nőket azért nem kell annyira védelmezni, tehát pont az arany középutat testesíti meg, amire minden nő titkon vágyik. /Chloe Neill: Chicagoland Vampires series/

3.: Curran Lennart: Ilona Andrews tollából ismerhettük meg a Kate Daniels sorozatban. Curran véroroszlán. Ellenszenves. Makacs. Egy igazi alfa. Szeret játszani, igen, még a feleségét is hosszú hónapok alatt cserkészte csak be, miközben a lány erről mit sem tudott. Egy ezerötszáz fős falkát vezet, egy tinit nevel, és közben még a félisten szerelme iránti aggódásra is jut ideje. Ha valamit elhatároz, attól nem lép vissza, és mindig megkapja amit akar. Bárki, aki nem ismeri, és tud angolul, kezdjen bele a sorozatba, mert a klisés alakváltó dolgokon kívül Curran tényleg egy egyedi karakter. Nagyon vicces jeleneteik vannak Kate-tel, de a történések során a múltjára is fény derül, ahogy arra is, hogy igazából milyen mélyek az érzései, és bármit megtenne Kate-ért. /Ilona Andrews: Kate Daniels series/

2.: Jericho Z Barrons: Ki az, aki szeret olvasni, és soha nem reménykedett abban, hogy titkon beleszalad élete szerelmébe egy könyvesboltban? Jericho-nak van egy csodálatos, emeletes könyvesboltja Dublin közepén, ami világítótoronyként mered ki a szürkeségből, és emberek ezreinek életét mentette már meg, ahogy kedvenc főhősnőnkét is, MacKayla Lane-ét. A férfi kissé vad, de ha nem dühödik fel, képes megtartani a jólneveltség maszkját. Egy igazi csúcsragadozónak tűnik, és mint kiderült, az is. Itt egy kis fanvideó, ami bemutatja az egyik kiegészítőnovellát, benne a tökéletes David Gandyvel, és egy olyan hanggal, amilyet ritkán hall az ember. /Karen Marie Moning: Tündérkrónikák sorozat/

1.: John Pritkin

 Azt hiszitek, most mutatok nektek egy csávót, aki a puszta erő, a megnyerő humor, a türelem és a tapintatosság mintaképe? Hadd nevessek. Pritkin rövid jellemzése Cassie szerint: "Nem volt igazán jóképű, nagyjából annyira barátságos, mint egy ázott macska, és annyira türelmes, mint egy bekoffeinezett kolibri." Hogy miért kerül mégis első helyre? Egy kedves barátnőm szerint, aki még nem ismerkedett meg vele személyesen, a kihívás miatt. Én azonban azt gondolom, ennél kicsit többről van szó, bár kétségkívül igaz, amit mondott. Pritkin nem egy hős, sőt, akár antihősnek is lehet nevezni. Goromba, ellenszenves, mindig ideges, és folyton varázsitalokkal dobálózik, amitől mindenki meghal. Viszont ezalatt a nem annyira megnyerő belső alatt egy olyan lélek lapul, amit érdemes megismerni, nem véletlenül imádja Merlint az egész világ. Másokról nem alkot jó véleményt, de magáról sem. Sokszor feláldozná magát a Pythiáért, sőt, meg is teszi, és felrúg egy olyan egyezséget, ami igazából a halálnál rosszabb sorsot vonja maga után. Önzetlen, leleményes, furfangos, intelligens, és rendelkezik önkontrollal. Nem sírsz a vállán, de ha az kell ahhoz, hogy életben maradj, ledob egy szakadék mélyére. Képes elhagyni a társait azért, amiben és akiben hisz. /Karen Chance: Cassandra Palmer sorozat/

*Aki most hülyének néz, annak mondanám, hogy olvassa el az angol részeket, és megérti majd a hármas szóismétlésemet :D

Anthony Ryan: A vér éneke

Borító és fülszöveg:

Vaelin Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.

A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.

Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.

Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?

Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 656 oldal
Sorozat: Hollóárnyék trilógia
Előzmény: -

Műfaj: fantasy


Megmondom őszintén, megtévesztett a borító. Annak láttán egy fiatal tiniknek írt kezdőkötetnek könyveltem el, ami ott állt a könyvespolcomon, sokszor meg is néztem, hogy hmm, vajon miért is találtam én ezt egyszer érdekesnek, aztán, amikor időm engedte, így a szünet közben a kezembe vettem. Nem sok hiányzott hozzá, hogy otthagyjam, de teljesen. Biztos vagyok benne, hogy ha valami belső sugallat nem vitt volna most, még évekig nem olvastam volna el. Igen - ennyit számít egy tetszetős külső. Sajnálom, hogy így lehurrogom, ha csak az első kétszáz oldalból állt volna a történet, még azt mondom, oké, tévedni emberi dolog. NA DE KÖNYÖRGÖM, AKI ELOLVASTA EZT A NYAVALYÁS KÖNYVET, MÉGIS HOGY, HOGY MERT ILYEN BORÍTÓT SZERKESZTENI? A falra mászok tőle. Gyerekes, alapszintű, pár óra alatt megírt tinimaszlagok kifejezőbb megjelenést kapnak. Sajnálom hölgyeim és uraim, bárki is csinálta, a szerkesztéshez ért, de hogy a lényeget kiragadja, na abban csúfos kudarcot vallott. Nem szeretnék spoilerezni, mert végül is értem, hogy mi vehette rá az embereket arra, hogy elfogadják ezt, viszont én az eredeti borítót jobban támogattam volna. Hogy arról ne is beszéljünk, hogy az első meg a második rész hivatalos magyar borítója ég és föld. Mindenkinek adok egy jó tanácsot, így a kezdetekkor: Anthony Ryan könyvei letehetetlenek, ha egy gusztusosan étkező pávián lenne a borítón, az se tántorítson el benneteket, ugyanis a történet fantasztikus. (Ez nem a magyar borítóhoz való viszonyítás, csak jó tanács. El kell ismernem, szép ez is, de bárcsak ne ehhez a könyvhöz használták volna fel.)

Igazából az elején könnyeket pislogtam ki a szememből fájdalmamban, annyira falra tudtam volna mászni a Verniers-elbeszélés miatt. Drága írónk elfelejtette az alapvető igazságot: az olvasó nem szereti ha lespoilerezik a sztorit, NEKI SINCS JOGA HOZZÁ. Az első ötven oldal alatt még azt éreztem, hogy nem bírom tovább. Ott volt egy olyan indítás, ami után azt éreztem, hogy már nem is akarom tudni, hogy mi történik, hát úgyis meghal Vaelin. Pedig ez csak az én tévképzetem volt. A történet közben megbarátkoztam ezekben a kis szösszenetekben közölt információmorzsákkal, és a végén óriási boldogsággal töltött el a tudat, hogy így oldotta meg a befejezést. Bár az utolsó egy oldalnak nevezett terület legalább annyi kérdést vetett fel, mint amennyi megválaszolásra került, elégedett vagyok. Nem szoktam olyan könyveket olvasni, aminek az írója férfi, a főszereplője férfi, fantasy és még szerelmi szál is csak minimálisan van benne(még), de nem panaszkodhattam. Ezt a briliáns írói munkának és a kiapadhatatlan fantáziával megáldott történetnek könyvelem el, ami miatt óriási elismerés jár. A történet olyan mélységeket rejt magában, és olyan jelentést hordoz, ami még egy magamfajta csökönyösen a megszokotthoz ragaszkodó embert is térdre kényszerített. Bármennyire hangzik is ez ömlengésnek, mind semmi ahhoz képest, amit érzek. Több, mint két éve nem került olyan könyv a kezembe, vagy talán soha, aminek ne tudtam volna kikövetkeztetni a végét. Ez pont ilyen volt. Nem 650 oldal időhúzás, hosszú tájleírás, meg unalmas párbeszédek, nem. Minden oldal kulcsfontosságú volt a történetet illetően, és annyi, de annyi apró részletből tevődött össze, hogy nem lehetett még a 610. oldalon sem kikövetkeztetni, hogy mi lesz a vége. Bűnösen tökéletes volt az egész, és akár meg is kövezhettek, de a Gyűrűk Ura, Harry Potter, Hobbit, Tűz és Jég Dala, és hasonló ikonikus könyveket úgy seperte le a képzeletbeli asztalról, ahogy még semmi. Ezek a könyvek azok, amik láttán sokan eredeztetik a mai szépirodalom keletkezését. Ajánlom figyelmükbe ezt a művet, már ha mernek váltani. Én is döbbenten ülök hajnali fél háromkor, hogy mégis honnan a fészkes fenéből erednek ezek a gondolataim, és jöhet a lincselés, meg a hurrogás, de tényleg ezt érzem. 

Most pedig ismertetném pár sorban, hogy miről is szól ez a mű: Vaelin Al Sorna apja erőteljes unszolásának hatására csatlakozik a Hatodik Rend testvérei közé, ahol különféle emberpróbáló feladatoknak néz elébe: folyamatos, napi ostorozások, kemény küzdelmek, napok egyedül télen a vadonban, gyilkosság, íjászat, küzdelem egy mesterrel úgy, hogy ő kényelmesen ül a nyeregben, ők meg a földön botladoznak, és hasonló finomságok. Mindezt miért? Az Egyesült Királyság területén ha(é)t Rend van, amelyek mind különböző feladatokat látnak el, kezdve a gyógyítástól az elmélkedésig mindent. A Hatodik Rend testvérei harcosok, akik a Hit védelmére esküdtek fel, függetlenek a király személyétől, de gyakorta támogatják őt. A Hit maga a vallások fölött álló tanítás, ami ha jól vettem ki, nem áll másból, mint a halál utáni igazságos megkülönböztetésből, és a Hitre való megtérítés eléréséből, kiegészülve alapvető társadalmi normákkal. A vallás valamikor évszázadokkal ezelőtt alakult ki, hogy mégis milyen módon, arról győződjetek meg ti, nem tisztem elrontani az olvasásélményt. Tehát adottak nekünk ezek a körülmények, meg egy fiatal, alig tíz éves fiú, aki megkezdi tanulmányait. Senki nem titkolja, itt harcosokat nevelnek, gyilkosokat, a katonáknál tízszer jobb, eszes gyilkológépeket, akik ha elég jók, és nem buknak el a próbákon, még megbecsült testvérekké is válhatnak. Micsoda kegy, emberek, annyi kedvetek lenne idejönni, mint az Éhezők Viadalán részt venni, ugye? Gondoltam. Vaelin itt él társaival hosszú éveken keresztül, majd az utolsó próbáján történt incidense kapcsán sajnálatos módon kapcsolatba kerül a királlyal, aki innentől bábunak használja őt, már amikor Vaelin épp hagyja. Közben előtör rejtett képessége, ahogy azt a könyv címe is mutatja, és sok kaland során az életét menti meg. Úgy vélem. ennek még nagy szerepe lesz, ahogy a Várakozónak is. A csávó egy olyan lény, aki a túlvilágról előszeretettel köszönget Vaelinnek, mielőtt az megöli az ellenfeleit, és figyelmezteti, hogy úgyis meg fog halni, keservesen, és figyelmezteti, hogy a vallása is egy hazugság. Szimpatikus fickó, nem? 

A történet végigkíséri a fiú felnőtté cseperedését, mind lelkileg, mind szellemileg és testileg. Mikor megismerjük, tíz éves kisfiú, de ha jól számoltam, elköszönésünk alkalmával már legjobb esetben is huszonhét esztendős, immár igazi férfi, aki nem csak sokat gyilkolt, de végleg bele is fáradt ebbe a mesterségbe. Ó, ha tudnád Vaelin! (Majd rájön a második könyvben.)

Kedvenc karakter: Vaelin, Lyrna
Legrosszabb karakter: Sherin
Legjobb a könyvben: a csatája a Pajzzsal, de emellett az összes csatajelenet mind
Legrosszabb a könyvben: a hajók megérkezése előtti egy hónap, főleg a szóváltás Caenissel, és annak oka is
Borító: 5/1 - de az angol borítót szeretem
Cím: 5/3 - magyarul annyira közönségesen hangzik
Az egész: 5/5* - mert nem átlagot vonok:D

Katie McGarry: Dare You To - Aki mer az nyer

Borító és fülszöveg:

Ha kiderülne az igazság Beth Risk családi életéről, a tizenhét éves lány édesanyját börtönbe zárnák, ő maga meg ki tudja, hová kerülne. Mindenáron védeni igyekszik tehát az anyukáját, mígnem egy szép napon a nagybátyja beavatkozik, és választásra kényszeríti Bethet: az anyukája szabadsága vagy a saját boldogsága. Így találja a lány egy fedél alatt magát a nagybácsi feleségével, aki ki nem állhatja, és új iskolában, ahol senki sem érti meg. Egyetlen srác kivételével, akit viszont ő nem akar közel engedni magához, de hiába… Ryan Stone a város büszkesége, népszerű baseballsztár – olyan titkokkal, amelyekről mélyen hallgat. Még a barátai előtt is, akikkel pedig mindenben osztozik, például őrült fogadásokban. Vajon mi a legőrültebb fogadás tárgya? Randira hívni a deszkás csajt, aki fütyül rá. Ám ami fogadásnak indul, heves vonzalommá változik, amelyre se Ryan, se Beth nem számított. A kifogástalan hírű fiú egyszeriben kockára teszi álmait – és az életét – a lányért, akibe szerelmes, a lány pedig, aki senkit sem enged igazán közel magához, immár saját meggyőződését vonja kétségbe…

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2014

Terjedelem: 496 oldal

Sorozat: Pushing the Limits

Előzmény: Pushing the Limits

Műfaj: YA 

Adott nekünk az előző könyvben feltűnt Beth, akit most teljesen máshogy ismerhettünk meg. A kemény lány, aki soha nem sír, ha valami baja van, csak füvezik egy kicsit, vagy iszik, most teljes életnagyságban megtekinthető, sőt, még a fejébe is láthatunk. Az előítéletes emberek is rádöbbenhetnek: sokkal kisebb a különbség köztük, és e között a mélyen megtört szívű lány között, aki mindennek ellenére is védelmezi a szeretteit.

Beth nem enged magához közel sok embert, de akikkel törődik, azokat soha nem hagyná cserben, bármit feláldozna értük. Ott van neki Isaiah, Noah, és akár akarja, akár nem, az édesanyjával is foglalkozik. Elég rendhagyó a kapcsolatuk, a szerepek felcserélődtek: Beth viselkedik felnőttként, és az anyukája az, akit meg kell védeni. Beth ezt tudja, ahogy azt is, hogy az édesanyja nem szereti igazán, ennek ellenére bemegy helyette a börtönbe, hogy ne kapjon tíz év letöltendőt a felelőtlen drogos szülője. Itt kezdődnek igazán a gondok: az anyai nagynénje felhívja az apai nagybátyját, Scottot, aki kihozza a lányt a rácsok mögül, de ezzel együtt megkapja a felügyeleti jogot is a lány felett, elviszi magával a szülővárosukba, és próbál segíteni neki, bár sokszor nem azt teszi, ami a lány szerint neki kéne. Nagyon sok konfliktushelyzet után nyilvánvalóvá válik, hogy igazából piszkosul szeretik egymást, Allison ide, Allison oda. Beth nem az a kedves lány, sokszor sérti meg Scott feleségét, de a nő sem hagyja magát, látszólag segít, de a háttérben azért kirajzolódik, hogy nem kedveli a lányt. Ezt persze mindenki tudja, de talán még okot is adott Beth. Allison karaktere az, aki végül megmutatja: van második esély, nekem erősen kellett ő is ahhoz, hogy elégedetten tudjam befejezni ennek a könyvnek az olvasását. 

És, van nekünk egy Ryan nevű srácunk, akinek olyan gödröcskés mosolya van, amit büntetni kéne. Fél éve szakítottak a barátnőjével, az iskola lehető leggonoszabb diktátorával, aki mindig elérte amit akart, épp csak Ryan számára nem ő volt a legfontosabb. Hogy akkor mégis mi volt az? Hát a baseball. Ryan az egyik legtehetségesebb a megyében, a dobása 145km/h-s sebességű, és sorra jönnek az egyetemekről, hogy ösztöndíjakat ajánljanak neki, azonban benne az sem merül fel, hogy egyetemre is járhatna. A fejét kitöltik a tesztek, a szülei kicsit sem mesébe illő kapcsolata, az, ahogy hozzá viszonyulnak, és amit a bátyjával, Markkal tettek. Mark meleg, és ezt be is vallotta a szüleiknek, mire az apja olyan ultimátumot adott neki, aminél ékesebb bizonyítékot nem is kaphatott volna Mark, rájött, hogy az apjának többet jelent mások megbecsülése, mint a saját fiának boldogsága. Elment hát, de Ryan őt hibáztatja. Emellett pedig imád versenyezni, de annál is jobban szeret nyerni, nem szokott veszíteni.

Ekkor bukkan fel akaratlanul Beth, és az életük összekapcsolódik. Először csak egy buta kihívás miatt, majd akaratukon kívül teljesen egymásba szeretnek. Öröm volt olvasni, hogy a zárkózott Beth-t valaki igazán látja, és értékeli, átlát a kemény maszkon, és mindent megtesz a szerelmükért. Ebben a kapcsolatban egyértelműen Beth a passzív fél, aki még eltűrni sem tudja Ryan szerelmet, de titokban az ő szíve is lángra lobban a baseball-játékos iránt. Közben jönnek a bonyodalmak, Beth meg akar szökni az anyjával, mert fél az új életétől és lehetőségeitől, Ryan pedig bejut egy megyei íróverseny döntőjébe. Azt sem tudta, hogy az irodalom tanárnője benevezte, de miután mérlegelte a lehetőségeit, elfogadja a szabályokat, és ír egy novellát. Beth és Isaiah barátsága zátonyra fut, borzalmas titokra derül fény, és Beth az összes bizalmát elveszíti az édesanyja irányában.
Lassan, de biztosan megkapjuk azt a végkifejletet, amit titokban sokan sejtettünk.

Azt hiszem, ez pontosan az a könyv, amire sokaknak szüksége van. Tanulságos, szép, élvezhető, kellemes, és úgy az ember szívébe lopja magát, hogy még csak ideje sincs elzárkózni. A könyv úgy ejt rabul minket, ahogy Beth-t  Ryan.

Kedvenc karakter: Beth
Legrosszabb karakter: Isaiah (de csak ebben a részben)
Legjobb a könyvben: az az üveg eső, csodás szimbolizmus
Legrosszabb a könyvben: Beth folytonos menekülése
Borító: 5/4
Cím: 5/5 - az angol. 

Az egész: 5/3.5