Sabrina Jeffries: Egy hölgy sosem enged

Borító és fülszöveg: 

Lady Celia Sharpe mindig is óvatos volt a házasság kérdését illetően, de most a jövője múlik rajta. Két hónapja van arra, hogy férjet találjon magának, és teljesítse nagyanyja kérését. Három gazdag, magas rangú agglegényt mutatnak be neki, akik közül az egyik biztosan elnyeri a tetszését. Ugyanakkor felbéreli Jackson Pintert, hogy nyomozzon a három választottja után, de Jacksont annyira megbabonázza Celia, hogy a legutolsó dolog, amit szeretne, hogy segítségére legyen férjet találni…

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 336 oldal
Sorozat: Hallstead Hall bajkeverői
Előzmény: A lord titka, Ördögi csábító, Felejthetetlen csók, A csábítás tétje

Műfaj: történelmi romantikus

Megítélésem szerint a fülszöveg kissé bugyuta, unalmas, és nem sarkallja az embert az olvasására, de ez megbocsátható bűn, ha valakinek van mersze mégis kinyitni. Nem tudom, más hogy viszonyul a sorozathoz, de én belecsaptam a közepébe, és ezzel a résszel kezdtem, tehát nincs viszonyítási alapom.

Celia egy huszonnégy éves hajadon lány, aki imádja a lövészetét, a testvéreit, de más kiemelkedő tulajdonsága nem nagyon van. Az izgalomfaktor, ami beindítja a könyvet, nem más, mint a tény, hogy három udvarlója is akad, és közülük férjet kell választania magának, különben lemondhat az örökségéről. Már régebben kiderült viszont, hogy a szüleik halála nem is volt öngyilkossággal összekötött gyilkosság, és ez ügyben Jackson Pinters nyomozó urat kérik fel a halálesetet övező rejtély felkutatására. Celia időközben aggodalmaskodni kezd, mert egyik férfit sem szereti, így külön megkéri Jacksont, hogy nyomozzon kicsit az udvarlók után. Persze, innen indul a jól ismert klisé: egymásba szeretnek, miközben Celia ellenségeket is szerez magának.

Nem tudom mennyire volt érezhető eddig, de nem tudtam rajongani ezért a könyvért. A szereplők nekem túlságosan átlagosak voltak, amit az írónő jól árnyalt jellemmel, és egy-két botrányos vagy épp nem szokványos tulajdonsággal akart feljavítani. Nincs összehasonlítási alapom, de a jellemábrázolása nem nyerte el minden esetben a tetszésemet. A mellékszereplők egy része is pletykás volt, és a nagyra nőtt férfiak sem szóltak a nagymamának, hogy elvetette a sulykot. Az egyetlen bátor ember Jackson volt, de ő is végtelenül pesszimistán állt hozzá mindenhez, majdnem eltemette Celiát is, mikor semmi baja nem esett.

Tipikusnak nevezhető 19. századi környezetben játszódott a környezet, a leírások is annyira középszerűek voltak, minden humor nélkül, bár kedvelhető stílusban.

Jackson jellemét kedveltem, fájdalmasan hihető volt, hogy adott egy férfi, aki a gyermekkori sérelmei miatt képtelen megbecsülni magát, és a saját értékét, a külvilág pozitív visszajelzését pedig csak hibának, és pillanatnyi felindultságnak titulálja.

Néha még fantasy elemeket is véltem felfedezni a történetben: soha senki nem tudott egy millimétert sem téveszteni, miközben pisztollyal lőtt, és az egész történet alatt nem esett le nekik De Basco furcsa külseje. (Biztosan vakok, de a kezük sosem remeg, jó, értem.)

Nem tudom nem összehasonlítani rögtön Julia Quinn írásaival, aki szerintem a műfaj koronázatlan királynője, és be kell ismernem, ha ez a nő egy villanykörte, Julia hozzá képest maga a Nap. Ezzel nem azt mondom, hogy ha valakinek vannak ötletei, ne írja meg őket, de ne kövessétek el azt a hibát, amit én tettem: óriási elvárásokat támasztottam a könyvvel szemben. Fogjátok fel úgy, mint egy kellemes, egyszeri olvasmányt szerelemről, nyomozásról, és a 19. századi Anglia novemberi vidékéről. 

Kedvenc karakter: Jackson Pinter
Legrosszabb karakter: - 
Legjobb a könyvben, ez a jelenet: 

"Amint a komorna előkerült, megjegyezte: 

– Hát nem gyönyörű napra ébredtünk, Gillie? 

A lány kissé zavartnak tűnt, mivel előző nap úgy hagyta magára az úrnőjét, hogy az kisírta a szemét. 

– Valóban, kisasszony."

Legrosszabb a könyvben: A szereplők bizonytalansága, és a kommunikációhiány

Borító: 5/4

Cím: 5/2

Az egész: 5/4.5